Szervezök

A Trans Sahara Run-t a Chennai Event Management Services [CEMS] tapasztalt veterán utazói szervezik. A CEMS nemzetközi esemény- és rendezvényszervező, kivitelező cég, amely több kontinensen rendelkezik irodával. Az elmúlt években számos összetett és sikeres kalandtúrát hozott tető alá Ázsiában, Afrikában és Európában.

Attila

Attila öreg motoros több nemzetközi rali skalpjával az övén. Kontinenstől függetelnül kizárólag őrült járművekkel vág neki az útnak. “Ezerötös” Ladával gyűrte le a sivatagot, majd egy csuklós Ikarus busszal vágott keresztül a Szaharán és a szavannákon a Hetes busz projekt szervezőjeként. Részt vett a Mumbai Xpress Auroriksa Rali szervezésében, miután felhagyott addigi életével, amiben reklámszakemberként multinaconális cégek kampányaiért felelt. Nyugodtsága a legnagyobb káoszban sem hagyja cserben és az úrhatnám határőröktől a nomád pásztorokig mindenkivel szót ért. Ezen kivül mindent megeszik, amit adott országban elé tesznek.

Gábor

Vietnámban az átlagos katona életkora 19 év volt, csakúgy, mint Gáboré, amikor először oda érkezett. A háborúnak ugyan már vége volt de az ő harca a természeti elemekkel azóta is folytatódik. Egy utazásszervező cégnél dolgozott, mint túra tervező, majd hátizsákkal utazgatott a trópusok és s szubtrópusi égöv számos országában. Körbehajózta Közép-Amerikát és 10 évet töltött (a felét iskolában, a másik felét diplomáciai küldetésben) Észak-Afrikában. Imádja az extrém éghajlati viszonyokat, úgyis, mint a 100% vagy a 0% páratartalmat. A Szahara második otthona és a világjárás a szenvedélye.

Aravind

Aravind igazi kozmopolita. Dél-Indiában, Tamil Nadu államban született, Magyarországra 2000-ben érkezett egy tanulmányút keretében, és Budapest vonzereje itt is tartotta. Egy internet-marketinggel foglalkozó céget vezet, néhány éve Indiában megalapította a világ első boutique youth hostelét. Idejének jelentős részét kalandtúra szervezésre fordítja. A népszerű Autoriksa Futam atyja és főszervezője, háromszor vágott keresztül Afrikán különböző járművekkel. Lételeme az az utazás, a partik, minden, ami szórakozás és kaland.